Galéria - Megnyító Vulcano energia és tudásközpont
Szombathelyen nyitotta meg második telephelyét az országban egyedülálló technikával a környezeti energiát hasznosítani tudó gépeket gyártó és forgalmazó cég, a KG Invest 2008 Kft. Az ebből az alkalomból tartott rendezvényen ott volt dr. Nagy Andor országgyűlési képvielő is, aki beszédében a megújuló energiák fontosságát hangsúlyozta és elmondta: minden európai uniós tagországnak 2020-ra meg kell közelítenie az energia mérlegében ennek 20 százalékos arányát. Magyarország erre az időre 16 százalékra fog eljutni, de 2030-ra mi is elérjük a 20 százalékot.
A Magyarországon egyedülálló technikával megújuló energiát előállító cég, a KG Invest 2008 Kft., a Vulcano hőszivattyú gyártója és forgalmazója megnyitotta második telephelyét. Győr után Szombathelyen is lehet már vásárolni a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő innovációnak számító berendezésből, a környzete energiáját hasznosító eszközből. A cég ünnepélyes külsőségek közepette tartotta telephelynyitó ünnepségét szeptember 29-én Szombathelyen, ahol a helyi önkormányzati képviselők, így Marton Zsolt alpolgármester mellett ott volt dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő is.
A kompakt, kültéri telepítésű levegő-víz hőszivattyú egy, a környezet energiáját hasznosító berendezés. Kis villamosenergia felhasználás mellett maximális teljesítményt nyújt. A kültéri berendezésben található egy SCROLL kompresszor, egy nagy felületű elpárologató, egy innovatív, csendes ventillátor és egy minden időjárási körülményt kibíró vázszerkezet. A nagy felületű hőcserélő az épületen belül található, így maximális energia nyerhető a környezetből. Szintén a beltéri egység része az elektromos vezérlő, amely akár interneten keresztül távolról is elérhető a távfelügyelet részeként. A hőszivattyú mind fűtéshez, mind használati melegvíz készítéséhez használható. A Vulcano levegő-víz hőszivattyúk akár mínusz 22°C-os külső hőmérsékletig is üzemeltethetőek. A kilépő fűtővíz hőmérséklete maximálisan 65°C lehet.